Megállni és őrt állani Jézus Anyja előtt
Leó pápa spanyolországi látogatása során június 10-én felkereste az ősi montserrati bencés apátságot, és rózsafüzérimát mondott a híres Moreneta Szűzanya szobra előtt. Elég volt egy pillantást vetnem a fotóra, és máris emlékek sora oldódott ki rendi és rendetlen életem eseményei közül. Persze mindenekelőtt Szent Ignác példája…
Leó pápa spanyolországi látogatása során június 10-én felkereste az ősi montserrati bencés apátságot, és rózsafüzérimát mondott a híres Moreneta Szűzanya szobra előtt. Elég volt egy pillantást vetnem a fotóra, és máris emlékek sora oldódott ki rendi és rendetlen életem eseményei közül. Persze mindenekelőtt Szent Ignác példája…
Leó pápa a Montserrati Madonna előtt 2026 nyarán
Képek: Simone Risoluti/AFP/Vatican Media
Ez az, ami megfogta a szentatyát is, hiszen így tanított a kegyhelyen: „Boldog vagyok, hogy teljesen rábízhatom anyai közbenjárására péteri szolgálatomat és az egyház küldetését a világban, amely igazságosságért és békéért kiált. Meghatódva emlékeztem vissza a perui Trujillo városának Montserrati Szűzanya-plébániáján eltöltött lelkipásztori éveimre. A Moreneta, a Barna Madonna mindig velem volt. Köszönöm, Katalónia, a hitedet! E kegyhely falai az áhítat, a hála és a remény számtalan történetét tudnák nekünk elmesélni, amelyeket évszázadok óta szemlélnek a montserrati Mare de Déu, az Istenanya körül, és amelyek tanúi voltak a Jézus Krisztus szeretetéért kiontott vérnek is. Benne őrződött meg oly sok hívő öröme és bánata, boldogsága és könnye, és itt hallgathatták Európa legrégebbi fiúkórusa, az Escolania mennyei énekét is.
Amikor elődöm, Ferenc pápa 2023-ban aranyrózsát ajánlott fel ennek a kegyszobornak, arra emlékeztetett, milyen sok hívő járt itt az évszázadok során, hogy rózsafüzért imádkozzon, mert a katalán Mare de Déu, az Isten Anyja alapvető fontosságú minden keresztény életében, ezért is hangsúlyozta: »Az Anya előtt mintha az ember legnemesebb érzései ébrednének fel!« Valóban mély megtérésre késztet bennünket, mint ahogy például Loyolai Szent Ignác esetében is történt, aki ezen a helyen, miután egy éjszakát töltött a Szűzanya előtt, letette lovagi fegyverzetét, ami egy új élet kezdetét jelentette Jézus Krisztus szolgálatában.”
Ez amolyan férfias dolog, és gyanítom, ma sokan meg is mosolyogják. Sebaj! Édesapám lovagias természetű ember volt, tisztelettel szerette Édesanyánkat, így aztán név- és születésnapján, illetve a házassági évfordulójukon mindig nagylelkű, lovagias ajándékkal kedveskedett neki, ami nagyon megtudta örvendeztetni gyermeki szívemet, persze főként a Mamámét. Apa tisztként harcolt a háború során, erről időnként mesélt is…, engem pedig kétszer is behívtak katonának, fogékony vagyok tehát az ilyen lovagiasságra. Szent Ferencet is könnyebben értem az anyjától örökölt provence-i trubadúrtermészete miatt, Ignácot pedig mindig is csodáltam lelkesedéséért. És szeretem Pál apostol buzdítását, mely mindennek alapot ad: „Legyetek tüzes lelkűek, az Úrnak szolgáltok!” (Róm 12,11).
Kérdem: lehet-e más lelkület bennünk, mint a lelkesedés? A Lélekből részesedés. Ilyen szívvel érkezik Ignác 1522 tavaszán Montserrat bencés apátságába, ahol egy szent életű szerzetestől kapott remetekunyhóban húzza meg magát, majd nagyon alapos készület után háromnapos szentgyónást végez. Így jön el Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. Immár tiszta, könnyű a szíve, ragyog a fegyverzete is, mert származásának és rangjának megfelelően még előkelően lovagias a megjelenése. Ám éppen ez zavarja. Öszvérét a kolostornak ajándékozza, előkelő ruháját egy szegény embernek adja, majd vezeklőruhát ölt. Csak a kardját és a tőrét tartja magánál, hogy a Szűzanyának ajándékozza. A fegyvereket az oltárra teszi, ő pedig az ünnep vigíliáján a Moreneta elé lép, és virraszt. Egész éjjel.
Sorsdöntő pillanat ez az életében, amikor harmincegy évesen, mezítláb, födetlen fővel fölajánlja életét a Szűzanyának, tisztaságot fogad egy életre. Fölavatás ez a javából, melyet a lábadozása során a betegágyán olvasott lovagregények világából ismer. Emlékszik a galliai Amadis regényéből azon lovagok példájára, akik a lovagrendbe való belépésük ünnepélyes avatása előtti éjszakájukat teljes fegyverzetben virrasztva egy kápolnában töltötték. Most a teljes fegyverzete a rajta lévő darócruha, és ha nem is tudatosan, de olyan, mint Szent Ferenc, amikor Assisi püspöke előtt visszaadta ruháit földi apjának. Ez is egyfajta spogliazione,
ruhától való megfosztás, egyúttal pedig beöltözés a szegénység és tisztaság egyszerű ruhájába. Fáj a Pamplonánál meglőtt lába, ezért hol térdel, hol áll, de virraszt és imádkozik. Reggelre a Loyola-ház baszk nemeséből egyszerű zarándok lesz, El Peregrino, aki már csak Jézusnak, új Urának a nyomában akar járni. Azóta is akadnak társai, akik megállnak Előtte és Szent Anyja előtt…
Megállni és őrt állani ebben a talpig hűségben – azt hiszem, ez a megmaradás nagyobb és több, mint az úton járás összes műve. A helyben maradás szent törvénye ez – amelyet Szent Benedek fiai stabilitas locinak hívnak – és ki is tudhatná ezt jobban, mint aki maga mindvégig állt, a helyén, a Fia mellett: Stabat Mater. Igen, ezért a példájáért járulunk hozzá, az Anyához, szerte a világon. A Szűzanya titka a hűsége, hűsége egyszülött Fiához.
