Őszi napsugár
Augusztus közepétől október végéig a Szűzanya vonzásában élhetjük a napjainkat. Több mint két hónap, amikor kéthetente újabb ünnep irányítja figyelmünket az Istenanya személyére és a vele való kapcsolatunkra. Szépen összecseng ez a sorozat azzal, amire a természet hív bennünket: a lágyuló fények, a meleg, de már nem égető napsugár, remélhetőleg az éltető, őszi esők, a szüret, a betakarítás, a hálaadás időszaka ez.
Az édesanya a termő fa, amely gyümölcsöt hoz, a termékeny mező, amely magot érlel. Ő maga ebben a szerepkörében a háttérben marad, életét, erejét a gyermek kapja, neki adja át. Az anyaság a Szűzanya életében nem az önkiteljesítésről szólt, mégis így, ezzel az önátadással vált milliók édesanyjává. Míg életében háttérbe húzódott, és viszonylag keveset tudunk személyéről a Szentírás lapjairól, úgy tűnik, az azóta eltelt évezredekben számtalan ember tapasztalta meg segítő jelenlétét. Így, szeptemberben, amikor a gyümölcsök már a kosarunkba perdülnek az ágakról, és amikor már minden földről betakarították az érett magokat, rácsodálkozhatunk a gyümölcsfára, a termőföldre. Augusztus 15. Nagyboldogasszony napja, amikor hajdan gyógynövényből készült virágcsokrokat szenteltek, hogy az ünnep megtartóerejét a betegségek, nehézségek idején fel tudják idézni a virágok segítségével. Majd következik szeptember 8., Kisboldogasszony, azaz Mária születésnapja és szeptember 12., Mária neve napja.
Fotó: Soós Géza
Ezeket az ünnepeket a saját életünkből is jól ismerjük. Ki örömmel várja, ki inkább próbálná elfelejteni. Van, ahol nagy, személyre szóló ünnepléssel telik e két jeles nap, és van, ahol a felnőttek születésnapján már inkább csak egy öleléssel ünnepelnek. Akárhogy is, a születésnap alkalmat teremt arra, hogy végiggondoljuk az életünket, évről évre kicsit más szempontból, más hangsúlyokkal. Így lehet ez a Szűzanya ünnepeivel is. Milyen volt az ő élete? Mi az, amit megtanulhatunk tőle? Természetesen ezekre a kérdésekre is annyi válasz van, ahány élethelyzetben és életkorban tesszük fel.
Engem idén leginkább az nyűgöz le, hogy a Szűzanya méltósággal, szeretettel, folyamatos Istenre hangolódásban végigélte azt a csodálatos és kihívásokkal teli életet, amit kapott. Olyan döntésekben maradt engedelmes és csendes, a helyzethez azonnal alkalmazkodó, abba teljes erővel beleálló, amelyek a legtöbb embertől hetekig tartó átgondolást és latolgatást igényeltek volna, és utána is csak nagy nehezen tartották volna magukat döntéseikhez. Elfogadta Isten hívását, hogy a Megváltó édesanyja legyen, miközben a hosszú távú következményekről semmit sem tudhatott, de a rövid távúak is eléggé félelmetesnek tűnhettek számára. Szó nélkül hallgatott Józsefre, hogy azonnal menjenek Egyiptomba, majd ugyanígy engedelmeskedett férjének, amikor Isten felszólította, hogy költözzenek vissza Galileába. Jézus a kereszten szeretett tanítványára, Jánosra bízta édesanyját, ami megrendítő példája annak, mennyire érzékenyen elrendezte szerettei sorsát még a keresztről is. Ugyanakkor a Szűzanya ismét teljesen új helyzetbe, gyakorlatilag egy új családba került, de itt sem támasztott semmilyen ellenvetést. Engedelmeskedett, és megtalálta a helyét az új helyzetekben, amelyek nem tőle függtek, de egész életét meghatározták, zsenge leányka korától egészen idős asszonykoráig. Nekem nagy kihívást jelent megtalálni, melyek azok az esetek, amikor el kell fogadni a körülményeket, amikor az engedelmesség és a beletörődés az út, amikor ki kell hozni az adott helyzetből a legtöbbet, mert maga az alapállapot nem változtatható, és melyek azok, amikor ki kell állnom a saját elképzelésem mellett, a saját értékeimért, és küzdenem kell. Legyen az egy párkapcsolati konfliktus, egy nehéz helyzet az iskolában vagy a baráti kapcsolatokban – minden alkalommal mérlegelni kell, mi szolgálja az életet, és mi mélyíti a szakadékot. Jó lenne a Szűzanyától eltanulni ezt a tisztánlátást, amellyel a kánai menyegzőn kiállt amellett, hogy segíteni kellene a bajba jutott fiatalokon. Megkérte Jézust, hogy tegyen valamit, ami megoldást kínál. Felmérte, hogy itt nem az a jó döntés, ha a csendben elfogadja a hiányállapotot, hanem cselekedett, míg más esetekben a csend és az elfogadás útját járta.
Fotó: Mária-szobor Magyarország Nemzeti Kegyhelyén, Mátraverebély-Szentkúton.
Forrás: szentkut.hu
Máriától a szenvedés titkát is elleshetjük, amire mindannyiunknak folyamatosan nagy szükségünk van. Ez a meg-megújuló, egyre mélyülő ismeret nagyon meghatározza mindennapjainkat, hiszen a szenvedés, a nehéz dolgokkal való megküzdés napi tapasztalatunk. A Szűzanya a legnagyobb öröm napján nagyon fájdalmas üzenetet kapott Simeontól, arról, hogy gyermeke szenvedni fog, és ő maga is vele fog szenvedni. És itt, már egészen fiatal korában láthatjuk azt, ahogyan a Szűzanya életet adóan szenved: benne marad, nem tagadja le, nem kezd magyarázatot kérni vagy magyarázkodni, még talán válaszokat keresni sem. Meg tudja tartani saját szenvedését, Istennel feldolgozza a lelke mélyén, forgatja és megőrzi a szavakat, az impulzusokat, és nem szükséges, hogy a saját igazsága mindig elismerést nyerjen. Ilyen lélekkel megy végig a keresztúton, ahol Fia szenvedését az utolsó pillanatig kíséri, nem menekül el előle, hanem vele marad, ott áll a kereszt alatt. A Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe, melyre szeptember 15-én kerül sor, felhívja a figyelmünket, hogy Mária mennyi nehézséget, bizonytalanságot, nélkülözést, lelki és fizikai fájdalmat hordozott szeretettel, Istenbe kapaszkodva.
Forrás: iStock
Mindeközben arra is volt ereje, hogy észrevegye azokat, akiknek a segítségére van szükségük. Az Istenszülő nagyon érzékeny arra, hogy enyhítse a szenvedést, hiszen jól ismeri ennek szorongató erejét. Elmegy segíteni Erzsébetnek, hogy a várandósság utolsó heteit megkönnyítse idős rokona számára, majd ugyanezt a megelőző segítségnyújtást látjuk a kánai menyegzőn is. Közös az is, hogy mind a kétszer Isten az, aki segít általa, a Szentlélek, aki eltölti az összes jelenlévőt, illetve a Fiúisten, aki csodájával hatalmas távlatokat nyit. Nem csupán a menyegző résztvevőit ajándékozza meg a finom borral, hanem előképet is kapunk, hogy mivel fog minket megajándékozni az eucharisztiában. Ugyanakkor számos helyzetet nem próbált előre megoldani, engedte fiát gyermekként felfedezni a világot, felnőttként a saját útját, sorsát végigjárni, bizalommal. Anyaként annyira vágyom rá, hogy így tudjak nevelni. Előre gondolkozva, megoldani a megoldható helyzetet, mielőtt még egyáltalán elmérgesedne. A Szentlélekre való ráhangolódással figyelni, mikor kell közbelépni, és mikor érdemes hagyni valamit kibontakozni akkor is, ha nehéz helyzetet eredményez. Bölcsen felmérni, milyen életkorú gyermektől milyen konfliktusmegoldó képességet várhatunk el, mikor kell a szülői útmutatás, akár csak egy-két szóval, és mikor lehet már szabadjára engedni. Mindezt ráadásul teljesen az adott gyermek személyiségéhez igazítva – ehhez tényleg a Szentlélek segítsége kell. Van olyan gyermekem, aki nagyon nehezen tudja rendben tartani a holmiját, folyamatosan keres valamit, és általában nem találja. Ilyenkor könnyű lenne gyorsan megtalálni, és a kezébe adni, de tudom, hogy ezzel nem segítenék neki. Szerintem az a legjobb, ha észreveszem a készülő helyzetet, amikor hazaér, és éppen kiesne a kezéből a később majd eltűntként számontartott fontos tárgy, és csak egy kis mondattal jelzem, hogy tegye a helyére. Így később örömmel megtalálja majd, és lassan beépül a minta. Ha azonban már megtörtént a baj, és nincs meg a fontos tárgy, akkor jó, ha vele tudok maradni ebben, de nem oldom meg helyette. Elkísérem az érzelmi hullámvölgyekben, a kétségek között, az önvádban, és lassan eljutunk oda, hogy valamilyen megoldást elkezd megvalósítani, végiggondolja, hogy hol volt meg legutóbb, elkezdi szisztematikusan átnézni a dolgokat, és legtöbbször saját erejéből megtalálja azt, amit keres. Az, hogy volt mellette valaki, talán segített abban, hogy felfedezze a saját megoldását. Sajnos lassú tanítvány vagyok ebben. A gyerekeim többször kérnek, hogy merjek mellettük maradni, amikor nekik érzelmileg nagyon nehéz. Ne vonódjak be annyira, hogy én is kiakadok, mert azzal nem segítek, ha még engem is össze kell szedni. De ne is maradjak a hideg, érzelemmentes meghallgatás kényelmes magasságában, amikor neki közelségre, kapcsolódásra van szüksége.
Ezekben a helyzetekben is bízhatok benne, hogy mennyei édesanyánk észreveszi, miben lenne szükségünk segítségre, és közbenjár értünk Istennél, a segítő kegyelem pedig árad, eltölt, és új utakra hív.
Miért Mária hónapja október?
Október 7-én ünnepeljük Rózsafüzér Királynéját, a jeles nap eredeti nevén Győzedelmes Boldogasszonyt, az 1571-es lepantói csata emlékére, ugyanis Szent V. Piusz pápa azt kérte az egyháztól, hogy a rózsafüzért imádkozva fohászkodjanak a keresztény seregek törökök feletti győzeleméért. A rózsafüzér a XV. században nyerte el mai formáját, imádkozását elsősorban a domonkosok népszerűsítették. A pápa – maga is domonkos szerzetes – a rózsafüzért imádkozta az ütközet ideje alatt, s közben látomása volt a győzelemről. A diadalt az egész keresztény világ a rózsafüzér imádkozásának és a Szűzanya segítségének tulajdonította. Az ünnepet 1716-ban, a szintén a törökök felett aratott péterváradi győzelem után XI. Kelemen terjesztette ki az egész egyházra, Szent X. Piusz pedig 1913-ban visszahelyezte október 7-ére. A Rózsafüzér Királynője nevet Szent XXIII. János pápa adta az emléknapnak 1960-ban. „Az egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta. Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét mint a szabadulás kieszközlőjét. Szívesen bízom ma ennek az imádságnak hatékonyságára a világ békéjét és a családokat.” (Szent II. János Pál pápa)
