Otthon és jövő
Muzslay István SJ és a magyar menekültek leuveni története
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc történetéhez hozzátartozik azoknak az országoknak és közösségeknek a története is, amelyek a forradalom leverése után befogadtak menekülteket. Belgiumban mintegy hétezer magyar talált új otthonra, akik között sok fiatal volt: középiskolások, egyetemisták vagy olyan pályakezdők, akiknek a tanulmányai és tervei egyik napról a másikra bizonytalan helyzetbe kerültek. A befogadás ezért nem merülhetett ki csupán a szállás és a kezdeti ellátás biztosításában. A távlati kérdés, amelyre választ kellett adni, az volt, hogyan folytathatják a fiatalok korábbi tanulmányaikat, és miként lehet számukra rendezett életpályát biztosítani a menekülés után is. Leuvenben és vonzáskörzetében ennek a munkának egyik meghatározó szervezője Muzslay István jezsuita szerzetes volt.
Muzslay 1923-ban született Bajóton. Középiskolai tanulmányait a pécsi Pius Gimnáziumban végezte, a Jézus Társaságába 1942-ben lépett be. A háború utáni politikai átrendeződés és a kommunista hatalom kiépülése fokozatosan ellehetetlenítette a magyarországi egyházi intézmények működését. Az egyházi iskolák 1948-as államosítása, majd a szerzetesrendek működésének korlátozása a jezsuita rend vezetését is arra késztette, hogy gondoskodjanak a fiatal rendtagok egy részének külföldi képzéséről. Muzslay 1948-ban Ausztria irányába illegálisan átlépte a határt, hogy Hollandiába utazzon. A magyar jezsuiták külföldön tanuló csoportjához, a Sectio II-höz tartozva, Maastrichtban és Tilburgban társadalomtudományokat és közgazdaságtant tanult. Hollandiában elsajátította a holland nyelvet, 1951-ben pedig pappá szentelték.
1955-ben érkezett Leuvenbe. Eredetileg úgy volt, hogy Indonéziában kezd missziós munkát, ám egy búcsúlátogatás alkalmával a szociológus és társadalometika-professzor Varga László SJ más feladatot ajánlott neki: vegye át a leuveni magyar diákotthon vezetését. A Home Cardinal Mindszenty története néhány évvel korábban kezdődött. A magyar domonkosok 1949-ben hozták létre a házat, érzékelve, hogy egyre több magyar egyetemista tanul Leuvenben. 1950-ben az intézmény irányítását a jezsuiták vették át. A bíboros nevét viselő kollégium egyszerre volt lakóhely, közösségi tér és lelkipásztori közeg. Muzslay nehéz anyagi körülmények között lett az intézmény vezetője. A következő évben pedig a forradalom új feladatot és egyben lehetőséget is adott neki.
Muzslay István SJ az 1970-es években. Forrás: JTMR levéltára
1956 őszén a Leuveni Katolikus Egyetemen tizenkilenc magyar hallgató tanult. A forradalom leverése után ez a szám rövid idő alatt jelentősen megnövekedett. 1957 őszén már száznegyvenöt magyar kezdte meg egyetemi tanulmányait Leuvenben. A változás mögött nem egyetlen intézmény munkája állt. A belga állam, egyházi szervezetek, alapítványok, egyetemi közösségek és magánszemélyek egyaránt részt vettek a menekültek támogatásában. Muzslay szerepe azért volt fontos, mert a különböző kezdeményezéseket össze tudta kapcsolni, és a segítséget konkrét, hosszabb távú programokká szervezte társai közreműködésével.
A fiatal menekültek egy része először munkát keresett. Belgiumban a szénbányászat munkaerőigénye miatt több magyar férfit alkalmaztak a bányákban. Ez rövid távon biztos jövedelmet és a tábori életből való kilépést jelentett, hosszabb távon azonban sok esetben elzárta volna az utat a tanulmányok folytatása elől. Muzslay munkatársaival felkereste a bányákban dolgozó fiatalokat, és igyekezett közülük tanulmányi pályára segíteni azokat, akiknek megvolt ehhez a képzettségük és a motivációjuk. Kvasznay Árpád története jól érzékelteti ezt a munkát: ő a bányamunkából Ausztriába, a Kammer am Attersee-i magyar középiskolába mehetett, ahol befejezte tanulmányait, majd később egyetemen folytathatta képzését.
Belgrádból Leuvenbe induló magyar fiatalok. Fotó: JTMR levéltára/Maróthy László
Muzslay nemcsak Leuvenben keresett hallgatókat. A Mindszenty Ház lakói közül többeket az ausztriai és jugoszláviai menekülttáborokba küldött, hogy tájékozódjanak a továbbtanulni kívánó fiatalok lehetőségeiről. A támogatások megszervezéséhez létrejött a Hulp aan de Hongaarse Jeugd, vagyis a Segítség a Magyar Ifjúságnak nevű szervezet. A belga állami szervek és nemzetközi civil, illetve alapítványi források – köztük a Ford Alapítvány támogatása – hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalok ösztöndíjjal kezdhessenek tanulni. Muzslay Landser Ferenc (1904–1994) jogásszal együttműködve további diákotthonok ügyét is segítette, főként középiskolás korú menekülteknek adva így lehetőséget.
A leuveni egyetem közössége szintén jelentős támogatást nyújtott. A hallgatói szervezetek és az egyetemhez kötődő csoportok pénzt, ruhát gyűjtöttek, orvosi segítséget intéztek, véradást szerveztek, és a szovjet beavatkozás ellen tiltakozó nyilatkozatokat fogalmaztak meg. A megnövekedett elhelyezési igényekre válaszul az egyetem a Collegium Falconis épületét bocsátotta a magyar menekültek rendelkezésére. A Caritas Catholica Belgica támogatásával felújított épületben kilencvenöt fiú kapott szállást. Muzslay számára azonban a kollégium nem csupán férőhelyeket jelentett. A mindennapi élet megszervezéséhez hozzátartozott a tanulási feltételek biztosítása, a lelkipásztori kísérés, valamint a közösségi és kulturális programok szervezése. Táncestek, irodalmi alkalmak és beszélgetések segítették, hogy a fiatalok ne pusztán egymás mellett lakjanak, hanem közösséget is alkossanak.
A Collegium Falconis használata átmeneti volt. Amikor az egyetem jogi karának szüksége lett az épületre, új megoldást kellett találni. Gyűjtések, adományok és Muzslay személyes kapcsolatai révén 1960-ban sikerült megvásárolni a ma a Blijde Inkomststraat 18. szám alatt lévő házat. A Mindszenty Ház ezzel stabilabb intézményi keretek közé került. A név később Collegium Hungaricum Leuvenre változott, az épület pedig hosszú időn át a Leuvenben tanuló magyar diákok egyik fontos otthona maradt.
A forradalom után érkező hallgatók fokozatosan befejezték tanulmányaikat. Az újabb hallgatók toborzása közben nehézséget jelentett, hogy Magyarország és Belgium között továbbra is szoros politikai és adminisztratív korlátok álltak fenn. A Mindszenty Ház létszáma a hatvanas évek elején csökkent. Muzslay eközben egyre inkább az egyetemi oktatás és a közép-európai kutatás felé fordult. 1961-ben a Leuveni Katolikus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan-professzorává nevezték ki. Oktatott bevezető közgazdaságtant, valamint az érték, az ár és a jövedelemelosztás elméletéről szóló tárgyakat. Közgazdászként különösen érdekelte Magyarország és Közép-Európa gazdasági helyzete, de munkássága nem korlátozódott a szűken vett közgazdaságtanra, hanem magyar nyelvet és irodalmat is tanított.
Muzslay úgy látta, hogy a nyugati akadémiai és politikai közeg gyakran egységes tömbként tekint a szovjet befolyási övezet országaira. A térség országai és társadalmai között azonban jelentős történelmi, kulturális, vallási és gazdasági különbségek voltak. Ennek differenciált megközelítését kívánta elősegíteni, amikor 1962. augusztus 1-jén Leuvenben megalapította az Institut de Recherches de l’Europe Centrale nevű kutatóintézetet. A kezdeti elképzelés egy kizárólag Magyarországgal foglalkozó intézet volt, de a finanszírozási lehetőségek miatt a kutatási területet Közép-Európára is kiterjesztették. A vizsgálatok középpontjában főként Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia állt.
Az intézet vezetői testületének elnöke Constant Van Gestel OP lett. A testületben Muzslay mellett olyan szakemberek kaptak helyet, mint Roger Aubert egyháztörténész, Rezsőházy Rudolf szociológus és Mark Eyskens közgazdász, Belgium későbbi miniszterelnöke. A kutatóintézet munkája több tudományterületet kapcsolt össze. Gazdasági, társadalmi, politikai, vallási és irodalmi kérdésekkel egyaránt foglalkozott. Ez a sokszínűség nem pusztán szervezeti elv volt, hanem az intézmény folyóiratában megjelenő témákban és a meghívott előadók körében is megmutatkozott.
Az intézet a Mindszenty Házban lakó hallgatók számára is lehetőségeket biztosított. Ösztöndíjat azoknak, akik licenciátusi dolgozatukat Magyarországgal vagy Közép-Európával kapcsolatos témában írták. A támogatás konkrét tudományos munkához kapcsolódott. A hallgatóknak hozzáférésük volt az intézet könyvtárához, és bekapcsolódhattak a könyvtári, szerkesztési vagy adminisztratív feladatokba is. A könyvtár fokozatosan bővült. Az intézet a rendelkezésére álló keretből könyveket vásárolt, amikor pedig ez már nem volt elegendő, Muzslay és titkára, Garab Tibor Zoltán kiadókhoz fordultak. Recenziós példányokat és adományokat kértek, amelyek révén a közép-európai témájú szakirodalom szélesebb köre vált elérhetővé Leuvenben. Ez a gyakorlat jól mutatja, hogyan kapcsolódott össze az intézetben a tudományos cél, a hallgatói támogatás és a mindennapi munkaszervezés.
A kutatóintézet legfontosabb vállalkozása a Documentation sur l’Europe Centrale (DEC) című folyóirat volt. A lap első száma 1963 februárjában jelent meg. 1968-ig kéthavonta, 1968-tól 1982-ig pedig negyedévente adták ki. A folyóirat közleményeinek többsége franciául látott napvilágot, de holland, angol és német nyelvű írások is megjelentek benne. A DEC célja az volt, hogy a nyugati olvasók számára megbízható, árnyalt és több tudományterület szempontjait figyelembe vevő információt adjon a közép-európai országokról, mindenekelőtt Magyarországról.
A vállalkozás jelentőségét ugyanakkor nem szabad túlbecsülni. Az intézet és a folyóirat korlátozott anyagi forrásokkal működött, és a keleti országokból származó adatokhoz, könyvekhez és hírekhez nem mindig lehetett közvetlenül hozzáférni. Muzslay az 1972-es jubileumi számban maga is arról írt, hogy nehéz a hiányos vagy elfogult információk alapján helyesen értelmezni a különböző országok összetett viszonyait. Ez a megjegyzés a forráskritika szükségességére hívta fel a figyelmet. A DEC története ezért a tudományos igényesség és a hidegháborús korlátok együttes története is.
A folyóirat fénykorában Muzslay visszaemlékezése szerint százötvenhat egyetemi könyvtár járatta a lapot, és egy-egy számból mintegy ezer példány készült. A DEC nem tömegkiadvány volt, hanem szakmai közönségnek szánt periodika. Jelentőségét nem elsősorban az olvasók száma adta, hanem az, hogy olyan témákról közölt rendszerezett anyagokat, amelyekről Nyugaton sokszor kevés megbízható információ állt rendelkezésre. Bár a lap 1982-ben pénzügyi nehézségek miatt megszűnt, az intézet még egy ideig folytatta tevékenységét, aztán 1990 táján beolvadt a Leuveni Közép- és Kelet-európai Tanulmányok Intézetébe, a LICOS-ba.
Az intézet munkájának előadások és személyes találkozások is a részei voltak. Muzslay Leuvenbe hívott magyar írókat és tudósokat, hogy a diákok és az egyetem szélesebb közönsége közvetlenül találkozhasson a magyar kultúra képviselőivel. Előadást tartott többek között Weöres Sándor, Károlyi Amy és Kozocsa Sándor irodalomtörténész. A kapcsolatok jelentőségét növelte, hogy a korszakban a magyarországi és nyugati értelmiségi világ közötti utazás és levelezés politikai ellenőrzés alatt állt. A magyar állambiztonság figyelemmel kísérte Muzslayt, a kollégiumot és az intézetet. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fennmaradt „Curia” fedőnevű operatív dossziéban található iratok arról tanúskodnak, hogy
a magyar hatóságok a leuveni központot az emigráció és a nyugati keresztény értelmiség fontos találkozási helyének tekintették.
Muzslay érdeklődése a magyar kulturális örökségre is kiterjedt. Külön figyelmet fordított a Leuveni Kódexben fennmaradt Ómagyar Mária-siralomra, amely a magyar nyelvű irodalom egyik legkorábbi és legfontosabb emléke. 1982-ben közreműködött a Leuveni Katolikus Egyetemi Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár közötti csere létrejöttében, amelynek eredményeként a kódex Magyarországra kerülhetett. A kezdeményezés jól illeszkedett Muzslay munkásságának egészébe: Leuvenben élve és dolgozva olyan kapcsolatok kialakításán fáradozott, amelyek a magyar tudományos és kulturális élet számára is hasznosak lehettek.
Muzslay István SJ Leuvenben 1999-ben.
Muzslay életútját nehéz egyetlen szereppel leírni. Jezsuita szerzetes és pap volt, aki oly sok rendtársához hasonlóan külföldre került, és egy új országban alkotta meg életművét. Közgazdászként egyetemen tanított, intézményvezetőként pedig diákok lakhatását és tanulmányait szervezte. Ugyanakkor nemzetközi kutatóintézetet hozott létre, folyóiratot szerkesztett, könyvtárat épített, és magyar írókat, tudósokat kapcsolt be a leuveni szellemi életbe. Ezek a tevékenységek nem egymástól független feladatok voltak.
Muzslay tudományos és közéleti munkáját több elismeréssel jutalmazták. II. János Pál pápa 1994-ben a Pápai Társadalomtudományi Akadémia tagjává nevezte ki. Magyarországon 2005-ben Magyar Örökség Díjat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg. 2007-ben hunyt el. A leuveni kollégium sorsa azonban nem zárult le a halálával. Muzslay 1998-ban megállapodást kötött a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel az intézmény további működtetéséről. 2011-ben a magyar jezsuita rendtartomány döntött a projekt visszavételéről, és 2012-től a kollégium a magyar jezsuiták gondozásában, 2024 óta pedig a flamand jezsuiták adminisztrációs támogatásával.
Muzslay István az 1956-os menekültek támogatásában nem választotta el egymástól a szociális segítséget és a szellemi munkát.
Aki lakhatást szervezett, egyúttal tanulmányi lehetőséget is keresett; aki ösztöndíjat adott, kutatási feladatot is biztosított; aki a magyar kultúrát közvetítette, a kölcsönös megértés feltételeit is építette. Leuvenben így kapcsolódott össze egy történelmi menekülthullám, egy jezsuita szerzetes szolgálata és egy olyan intézményi örökség, amelynek hatása a jelenben is érzékelhető. A Collegium Hungaricum Leuven napjainkban más történelmi kontextusban működik. Mégis továbbvisz valamit az alapító szemléletéből. Egyetemi kollégium, amely nem csupán szobák és közös helyiségek együttese. Olyan közeg, ahol a tanulás, a személyes és közösségi fejlődés, a felelősség, valamint az ignáci lelkület egymást erősítik.
A szerző a KU Leuven és a PPKE doktorandusz kutatója, valamint a Collegium Hungaricum Leuven igazgatója. Kutatása az 1956-os belgiumi magyar emigránsok vallási identitásának konstruálására összpontosít. Jelen cikk a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-25-3 kódszámú egyetemi kutatói ösztöndíj programjának a nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
Források:
- Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Levéltára: Muzslay Archívum, Doboz 20–22.
- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára: A louvaini jezsuita egyetem és kollégium ügye („Curia”) – HU–ÁBTL–I.– 3.2.5.–O-8-110/1–2.
- KADOC – Archief vzw Hulp aan de Hongaarse Jeugd (HHJ) – BE/942855/312. Csonta István (szerk.). (2017): Muzslay István SJ és életműve, Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium
- Csonta István (2023): The Hungarian Refugee Crisis of 1956, ET-Studies, (1), 85–98.
- Csonta István (2024): Körüljárt, jót cselekedvén. Muzslay István SJ útja Bajóttól Leuvenig, JTMR FFJA – Jezsuita Kiadó – PPHF
- Fekete Balázs (2007): Közép-Európa-kutatás a leuveni katolikus egyetemen – Adalékok egy kutatóintézet történetéhez, Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, (3–4), 89–101.
- Muzslay István (1998): ‘A tarisznyás’ – Memoire, IGEN Egyesület
- Muzslay István (2000): Magyar diákok a Leuveni Katolikus Egyetemen: 1532–
2000, Márton Áron Kiadó
